The Hong Kong Massacre

The Hong Kong Massacre

  • Megjelenési dátum: 2019.01.21.
  • Kiadó: Vreski
  • Fejlesztő: Vreski
  • Stílus: akciójáték

  • Normál nehézségi szinten: 3 óra
  • Extrákkal történő végigjátszás: 4 óra
    • Akár néhány percre is szórakoztató.
    • Kellő kihívást nyújt főleg, ha valaki a maximumra hajt.
    • Kreatív nehezítések.
    • Nem, hogy felülmúlni, megközelíteni sem tudja az ötletadó Hotline Miamit.
    • Szegényes tartalom.
    • Nemátlátható pályák.

    A The Hong Kong Massacre picit felemás érzéseket keltett bennem. Egyrészt én is vigyorogva játszottam vele szinte végig, és cseppet sem izgattam magam a millió buktámon. A hangulata hamar meg tudott ragadni még akkor is, ha néha csak 5-10 percekre volt időm elővenni a játékot. A teljes játékidő egyébként sem verdesi az egeket, így legalább több napig lekötött. Másrészt viszont érződik rajta, hogy a készítők felkaptak egy már bevált ötletet, készíteni akartak rá egy saját játékot, de valahogy a kreativitásuk nem tudott kibontakozni az évek során. A játékmenet, a történet és úgy lényegében minden részlet innen-onnan összelopkodott. Ezzel még nem lenne baj, hisz jótól lopni nem bűn. De a végeredmény sajnos leginkább a Hotline Miami demójára emlékeztet. Csak más (nem pedig szebb!) grafikával. Tovább a cikkhez…
    playdome-logo.jpg

    playdome.hu

    Értékeljetek ti is!
    0/100 értékelés

    Összességében azonban a The Hong Kong Massacre egy szórakoztató imitáció, amely okoz szórakoztató és adrenalin fűtötte pillanatokat. Sajnos nem éri el teljes potenciálját, és a műfajhoz nem igazán ad hozzá érdembe. Ötletei jók, de sokszor gyatra a kivitelezés, ami visszatartja a kreativitás kibontakozását – az ilyen jellegű pörgések szerelmeseinek azonban megér egy próbát. Amikor működik, akkor igazán izgalmas és frenetikus tud lenni, és vagány akcióhősnek érezhetjük magunkat, miközben az ajtón bevetődve adunk le pár jól irányzott lövést, míg az idő mintha melaszban araszolna előre, áldozataink elkerülhetetlen halála felé. Tovább a cikkhez…
    psc-blank-footer.png

    playstationcommunity.hu

    logo

    Kapcsolódó kritikák

    Uncharted 4: A Thief’s End

    Uncharted 4: A Thief's End


    Értékelés: 96.5%

    Uncharted 4: A Thief's End

    Értékelés: 96.5%

    A méltán népszerű Uncharted-széria negyedik részében, az Uncharted 4 - A Thief's End című epizódban hősünk, Nathan Drake soha nem tapasztalt, minden eddiginél veszélyesebb kalandokba keveredik.

    Persona 5 Royal

    Persona 5 Royal


    Értékelés: 95.2%

    Persona 5 Royal

    Értékelés: 95.2%

    Újra itt a Phantom Thieves, hogy elrabolja a szíved, de ne aggódj, nem ám pont ugyanúgy, mint régen, hogy maradjon némi meglepetés is.

    The Last of Us Part II

    The Last of Us Part II


    Értékelés: 95.1%

    The Last of Us Part II

    Értékelés: 95.1%

    A kultikus The Last of Us második részében öt évvel járunk a Naughty Dog túlélő kalandjának eseményei után, amikor a fertőzöttek még mindig hatalmas veszélyt jelentenek a túlélők számára, de más élők sokszor még nagyobb problémát okoznak: ezt Ellie a saját bőrén tapasztalja meg, amikor átvesszük felette az irányítást egy vadonatúj, a korábbinál is izgalmasabb, érzelmesebb és fantasztikusabb történet során.